Földsugárzás mérése és semlegesítése árnyékoló lapok segítségével
“A földsugárzás és annak mérése igen ingoványos terület, amelynek sövényeiben hamar el lehet veszni. Komoly kétségeket hagynak bennem azon képviselői, akik egy hétvégén „radiesztétává” váltak. Szerény és szorgalmas munkájuk eredményeképpen már szinte az egész ország területén felmérték a Hartmannt és a vízeret.
Az érintett családoknál olyan nyomokat hagynak, hogy a hálószobába csak az ágyon átmászva lehet bejutni. Ők az ágytologatók, a radiesztézia rémei.
Nem ítélek, csak érdekes, amikor egy parkinzon kóros beteg felkeres és a földsugárzásra kérdezve azt a választ kapom: „Ó, az már rendben van!” és mutatja a Hartmann, vízeres papírokat, majd a mérés alkalmával kiderül, hogy a feje Szent György sugárzásban van.
Kérdem „Fejfájás, szédülés, látászavar?”
„Volt időnként, de XY, aki mérte, azt mondta, hogy más oka lehet, mert a földsugárzás rendben van.
Én az első radiesztéta tanfolyamot 25 éve végeztem Gelencsér László, Szőke Lajos, Balczó Csaba voltak a tanítóim. Azóta is képzem magam és napi használatban van a Radiesztézia.”
-Kecskeméti-Tóth Lajos
A földsugárzás fajtái:
- Szent György
- Ley
- Törésvonal
- Curry
- Hartmann
- Vízér
- Kozmikus csatorna energetikai
- Kozmikus csatorna információs
- Elektroszmog
A földsugárzások mérése
- ME3030B sugárzásmérő:
Elektromos és mágneses váltakozóterek mérése 16kHz-2kHz-ig. - HF32D Nagyfrekvenciás vizsgálóműszer 800MHz-2,5GHz-ig
- Geiger Müller számláló- a gamma (γ) sugárzást méri.
A földsugárzást kicsatoló árnyékoló lapok
NATURA KFT (Balczó Csaba) Árnyékoló lapjait használjuk.
Lapok:
- Hartmann-Vízér
- Vízér-Szent György-Ley-Geológiai Törésvonal
- Hartmann-Curry
4.Hartmann-Curry-Vízér
5.Mágneses-Elektromágneses tér (Elektroszmog)
A hitelesség érdekében, amit lehet, műszerrel mérünk!
Jelentkezni személyesen, vagy telefonon lehetséges.
Lukács-Meurer Krisztina
terapeuta, radiesztéta, a Bioderm vezetője
Tel.: 06 31 320 0587